Anna egy különösen szorgalmas diák volt. Nemcsak a tanteremben teljesített, hanem számtalan különórára is járt. Úgy alakult, hogy az egyik tanórán az adott napra megtanulandó anyagból három felelő közül egyikként rá esett a választásom. A gimnazista lány, aki egyébként is sietve érkezett a tanórára, nagyon meglepődött. Felállt és egy szó sem jött ki a torkán. Egy kis idő után sírva fakadt…
Tudtam, hogy valaminek történnie kellett. Nem volt Annára jellemző sem az, hogy nem készül, sem az, hogy sírva fakad. De az is világos volt, hogy olyan valami lehet a háttérben, amit nem biztos, hogy meg szeretne osztani az egész osztállyal. Így aztán arra kértem, ne törődjön semmivel, üljön le, és megkérdeztem, rendben van-e neki az, hogy másnap felel az anyagból. Természetesen rendben volt. Lassan abbahagyta a sírást és vissza kapcsolódott a tanóra menetébe. Óra végén egyszerre indultunk el egymás felé.
- Ne haragudjon, Tanárnő…
- Semmi baj, Anna, Van kedved elmesélni, hogy mi történt?
– Inkább nem, köszönöm. De ma minden összejött egy kicsit.
Rendben, és úgy érzed, holnapra tudsz készülni?
– Igen, menni fog.
Másnap Anna magától jelentkezett felelésre és brillírozott. Sosem derült ki, hogy mi történt előző nap, de senki sem érezte úgy, hogy igazságtalanul kapott volna még egy lehetőséget.
Mi következik ebből?
Comentários